Szervezeti változások várhatók Tatabánya kulturális életében

A tervek szerint halad az egykori Közművelődés Háza átalakítása – hangzott el a „Tatabánya a Vértes Agórája” című, TIOP-1.2.1-08/2-2009- 0004 számú projekt szakmai nyitórendezvényén a közelmúltban az Árpád Szállóban.

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg. A WHBVEMÉV-SZER Konzorcium képviselői a kivitelezést előreláthatóan 2012 decemberében fejezik be.

Az építkezés látványos szakaszba ért az elmúlt hónapokban: a kamionok ki-be jártak a lazán elkerített építési területen, az épületet „csontvázig” lebontották, a fémkolosszuson belül falak tűntek el és új falak keletkeztek. A téren már elkészültek az esztétikus fapavilonok: ezeknek sokrétű funkciót szántak a tervezők, talán még kellő árnyékot is vetnek az ott megpihenő vándorra.

Mindezek mellett elkezdődött a szakmai programok előkészítése is, aminek első, szintén látványos jele, hogy két munkatárs is bekerült az Agóra (újjá)szerveződő
stábjába. Azért jogos az „újjá” előtag, mivel jobbára a néhai Közművelődés Háza valamikori munkatársaiból toborzódik a leendő munkatársi gárda, az új feladatokhoz azonban természetesen új kollégákra is szükség lesz. Az első lendületben Sámuel Botond nyerte a Vértes Agórája „főfőnöki” posztját, a szakmai felelős Mók Ildikó lett,
munkatársa pedig Cserteg István, aki korábban a civilként tehetséges rockzenekarok felkutatásával foglalkozott.

A nyitórendezvényen  Schmidt Csaba polgármester bevezetője után természetesen
ők is bemutatkoztak, és ott voltak a régi kmh-s kollégák is. Az Agóra ugyanis máris teljes erővel szervezi a jövőt, miközben a Szent Borbála téren még halmokban
áll a bontási törmelék, az épület nyitott falain keresztül még zabadon nyargal a szél, kistérségi szinten a kis csonka csapat már a „kultúrházak” vezetői, művelődés-szervezői stb. előtt érvel a tatabányai közművelődés újjászületése mellett: olyanok, akik korábban ennek a témának csak részben lehettek részesei.

Az elképzelések szépek és hangzatosak: a város (az Agóra program megálmodói) szeretnék, ha a megújult épület igazi  találkozási ponttá válna. Mók Ildikó szerint a korszerűen felszerelt létesítményben nyitott és befogadó közösségi térként szolgálják majd a város polgárainak, civil szervezeteinek, alkotóinak, intézményeinek
kulturális kezdeményezéseit, de barátságos, hívogató teret kínálnak a spontán betérők számára is. Szórakoztató programjaik a kortárs kultúra értékeinek közvetítését, a helyi tehetségek felkarolását egyaránt célozza.

Az élethosszig tartó tanulás feltételeinek biztosításával pedig minden korosztály számára képzési lehetőségeket kínálnak. Mindezeken túl, a kistérség településeinek
közművelődési intézményeit, szakembereit szolgáltató és tanácsadó munkájukkal
is támogatni szándékoznak.

A célok szépek és nemesek, de kérdés, ezek mennyire illeszkednek majd az évtizedek óta kialakult struktúrával és programokkal működő hasonló intézmények
mellett, különösen, hogy szervezetileg mindegyik az Agóra fennhatósága alatt működik majd. A Tatabányai Múzeum új állandó kiállítással, foglalkoztató-teremmel, illetve múzeumpedagógiai és közművelődési rendezvényrendszerrel készül a jövő év elején várható nyitásra – mondta Fűrészné Molnár Anikó múzeumigazgató, felsorolva az elképzelések részleteit.

A Virág Csaba tervei alapján a nyolcvanas évek közepén némi módosítással és egyszerűsítéssel megépített high-tech épület átalakításának terveit a tatabányai Planbau Mérnöki Iroda Kft. munkatársai készítették el. A posztmodern köntösben újjászülető épület a nyitottságot, a szabad betérést, a „más minőségbe” való áthaladást jelképező és csalogató, impozáns narancssárga kapuval, a környezet méltó rendezésével méltó színtere lehet a tatabányai (köz)művelődésnek, ami a helyi művházak integrálásával kezdődik. Formailag. A tartalom az új csapaton múlik majd.

A „forma” pályázati pénzekből valósul meg. Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata 2009-ben a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Programban pályázott az „AGÓRA – multifunkcionális közösségi központok és területi közművelődési tanácsadó szolgálat infrastrukturális feltételeinek kialakítása” című pályázatra. A támogatás összege 1,6 milliárd forint, az elszámolható összköltség 1,8 milliárd. Az épület rekonstrukciója mellett ebből az összegből valósul meg a teljes
körű akadálymentesítés és épülnek új parkolóhelyek. VT

A bejegyzés trackback címe:

https://varoskepek.blog.hu/api/trackback/id/tr944636608

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása