Felsőgalla a bányászat révén a múlt század elején a térség egyik legfejlettebb, legnépesebb és leginkább városiasodó, polgárosodó településévé vált. Városrészeit, legendás utcáit ma már jobbára régi fotók, képeslapok őrzik: a településszövet jókora része ugyanis – okkal – a szanálás áldozata lett.

Felsőgallát, a mohácsi vész után, 1529-ben elpusztult honfoglalás-kori szalagtelkes települést 1733-ban telepítette be földesura, Esterházy József Würzburgból, Elzászból és Strassburgból származó katolikus vallású németekkel, akik telepítési kedvezményt is kaptak. A községet 1884-ben érte el a Budapest-Komárom vasútvonal, ami elősegítette fejlődését, ám az igazi fordulópontot 1896, a szénbányák megnyitása jelentette. A bányatelepek közelsége sok iparost és kereskedőt vonzott, akik a régi falusi mag köré polgárias jellegű utcasorokat húztak kereskedelmi egységekkel, üzletekkel, kocsmákkal.

Felsőgalla területén 1902-ben kőszénbánya nyílt, itt épült meg a Magyar Általános Kőszénbánya Rt. (MÁK Rt.) cementgyára (1911) a mészégető telep (1905, 1913), a téglagyár, a karbidgyár és a kátrányfeldolgozó üzem. (A bányászathoz kapcsolódó gyárak az 1980-as évek végén, a bányászat leépülésével megszűntek. A város néhány éven belül kikerült a környezetszennyezés miatt elhíresült „piszkos 12” település közül.)

Mendöl Tibor és Bulla Béla írja a Kárpát-medence földrajza (1947) című munkájában: „Felsőgalla bányász- és nagyipari tömörülése ebben az alakjában  a múlt század (19. század) utolsó évei óta keletkezett s létét a szénnek köszönheti. Elődje három szalagtelkes falu: Felsőgalla, Alsó-galla és Bánhida. Ezek a mai tömörülés szélét jelölik s alaprajzukkal, építkezésükkel még világosan felismerhetők. Közbül csaknem mindent kitöltenek a közigazgatásilag részben Felsőgallához, részben az újonnan keletkezett Tatabányához tartozó bánya- és gyárépületek, vasúti rakodók és a szabályos utcahálózatú munkásnegyedek”.

Korabeli képeslap. A 15 ezer lakosú, erősen városiasodó Felsőgalla spontán formálódó központja 

Felsőgalla a térség legpolgárosodottabb települése, melyet bizonyít, hogy 1913-1948 között nyomdája, polgári iskolája is volt, emellett számos szociális, kulturális, kereskedelmi intézménye, szervezete alakult ki. A 20. század első felében az egyesületi élet fellendült: 1911-től 1949-ig 25 egylet, csoport, szövetség alakult és működött Felsőgallán. A házak között az újabb (polgári, századeleji) építészeti formák is megjelentek. A fellendülést bizonyítja az is, hogy 1910-ben lakosainak száma már 9563 volt (6347 magyar, 2217 német és 367 szlovák, a többi más, nem ismertetett nemzetiségi csoporthoz tartozott).

Nem véletlen, hogy Felsőgalla vált a településegyüttes első, erősen városiasodó központjává az új kereskedő és iparos polgári réteggel. Új utcák, üzletek, áruházak nyíltak, a hajdani községháza helyén húzták el az első városházát, ahol a 1947-ben, a várossá egyesítés évében megalakult Tatabánya megyei város. A  várossá egyesítéssel, a VI-os, VII-es, VIII-as telep, Mésztelep kialakulásával, Felsőgalla nagymértékű, kisvárosias fejlődésével, kereskedelmi és szolgáltatóközponttá alakulásával a térségben jelentősen megnőtt a gazdasági súlya. Lakóinak száma ebben az időben elérte a 16 ezret.

A felsőgallai községházát 1940-ben építették a régi helyére. Az 1947-es egyesítéskor az első polgármester, Andó Gy. Ferenc az egyik emeleti irodában rendezkedett be: innét irányította az akkor 40 ezer lakosú város életét. Az épületre az 50-es években építették a harmadik emeletét, míg az újvárosi tanácsházába nem költöztek. A felsőgallai középület a rendszerváltásig munkásőr-laktanya, majd szolgáltatóház, levéltár lett.

A 60-70-es években szanálták a Felsőgallához tartozó VI-os, VII-es telepet, a városrész szinte „leszakadt” a várostestről. Ma már csak a Mésztelep létezik a periféria peremén, erősen lepusztult, gettósodó formában. Kis közösség fotókon, maketteken is őrzi a hajdani Mésztelep emlékét. itt állt hajdan az Arany János Iskola, amely építészeti remekmű volt és stílusában (a Bányakórházzal, a Munkásotthonnal, a Tiszti kaszinóval együtt) a historizmusból kinövő szecesszió és erdélyi építészet különleges ötvözetét valósította meg. Talán ez is a Tatabányára áramló alföldiek egyik szellemi-kulturális öröksége volt. Az iskola épületét napok alatt széthordták a mésztelepi új bevándorlók, a Bányakórház buldózerekre vár, a Tiszti kaszinó még omladozó vakolattal is állja a sarat.

Középületei közül legnevesebb a hajdani polgári iskolából létrehozott Péch Antal Műszaki Szakközépiskola és Gimnázium. Az első világháborús emlékművét, Zsákodi Csiszér János alkotását 1929-ben állíttatták a felsőgallaiak. Látszanak még az egykori iparos és kereskedő polgárok villáinak részben romos, részben sokszorosan átépített maradékai. Az emeletes épületek közül egy utcányi még megmaradt, egy részüket kezdik felújítgatni: a legendás fő út üzletekkel telezsúfolt épületeit azonban ma már csak a régi fotók őrzik.

"Kis tatabányai múlt". Ezek az épületek már csak a kevés korabeli fotón látszanak_ sokakban kellemes emlékeket ébresztenek. Valaha Felsőgalla "közepe" volt

A beruházók érdeklődése egyre inkább kinyílik a szép fekvésű, falusias városrész felé: lakóparkok, kies villanegyedek épülnek, illetve ilyeneket terveznek - nem mindegyiket a helyiek teljes elégedettsége és elvi támogatása mellett. A közelmúltban szépült meg a főutca, a Szent István utca: tágasságával, építészeti megoldásaival egy gazdag sváb falu hangulatát idézi ma is.                                                                 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.