A tájékozódást kezdjük Pannóniával, ami szűkebben Transdanubius, Dunántúl: ugyanaz a földrajzi egység és teljesen más történelmi identitás. Történelme Magyarország múltjának dicső, ugyanakkor drámai mozzanatait örökíti meg: ostromokat, hadjáratokat és királyi vadászatokat, vallási türelmetlenséget és békés évtizedeket: amikor a képzőművészeké és az építészeké volt a főszerep.

A Dunántúl városai, műemlékei és természeti szépségei fotókon kevésbé ragadhatók meg: a valóságot néhány pixelben megragadni csupán jószándékú kísérlet, hogy érzékeltessük: itthon vagyunk e tájon, másképpen: mi itt vagyunk itthon. A Dunától a Dráváig és Alpokaljáig húzódó országrész hazánk egyik legváltozatosabb tájegysége: hegyek, dombvidékek, folyók által feltöltött síkságok váltják egymást: e sokszínűségben viharos múltú városok és falvak váltják egymást gyors egymásutánban.

Számos történeti-földrajzi és néprajzi tájra tagolódik. Itt található a Kisalföld - amelynek területe mélyen átnyúlik nyugat-Szlovákiába és Burgenlandba - és amelyet több szakember önálló nagytájként jelöl meg. A Mezőföldet csupán a Duna választja el az Alföldtől, amelynek földrajzilag, szerkezetileg a nyugati folytatása. A Közép-Dunántúli Középhegységet újabban ismét régi nevén, Bakonyerdőnek is említik: kiterjedése a Keszthelytől a Dunakanyarig tart, és magában foglalja a Vértest és a Dunazug-hegységet is. A Balatontól délre a Dél-dunántúli dombság és a Mecsek található, ettől nyugatra pedig a Zalai dombvidék. E hatalmas tájak további kistájakra és kultúrtájakra bonthatók: éppen e sokféle elnevezés leplezi le sokszínűségét, tagoltságát, változatosságát.

Tény, hogy a természetföldrajz eszközeivel kijelölt egységek ritkán esnek egybe a kultúrtájak, a néprajzi tájak határaival, még kevésbé a közigazgatási egységek, a megyék és régiók határaival. S nem beszéltünk még városairól, falvairól, amelyek - akárcsak a Kárpát-medence más részein - több történelmi megrázkódtatás után születtek újjá, vagy éppen enyésztek el. Eltűnt, csupán földrajzi nevekben, a városrészek, dűlők, puszták, utcák elnevezésében fennmaradt egykori települések nagy számban találhatók a Dunántúlon is: szinte minden tájegység településtérképét átrajzolta a tatárjárás, a török hódoltság, a felszabadító háborúk: Árpád honfoglalása, IV. Béla ország(újjá)építő vállalkozása után a kuruc háborúkat követő hosszabb békés időszak volt a harmadik nagy építő korszak kezdete. Ekkor alakultak ki a Dunántúl barokk városai - a legteljesebben talán Győrött és Székesfehérvárott; ekkor népesültek be újra elpusztított falvaink közül a szerencsésebb fekvésűek - például a legendás mészárosok útja mentén fekvő, hajdani erejüket még megidézni képes településeink - , és ekkor kezdődött meg az Alföld, a frontier ismételt benépesülése, a sajátos alföldi mezővárosok kialakulása, bámulatos fejlődése - a klasszicizmus és az eklektika, majd a szecesszió jegyében. Ha valami hordozhat magyaros ízt, sajátos Kárpát-medencei jelleget, a nyugat-európaitól eltérő fejlődési ívet - hát ez éppen itt érhető tetten. Mert akárhogy is értelmezzük ezt az országrésznyi tájat, az itteni események, a természeti földrajz, a településföldrajz, a művészettörténet, a városfejlődés nem érthető meg a Kárpát-medencei összefüggések nélkül.

A Dunántúl a sokszínűsége miatt nem tekinthető egységes nagytájnak. Sok kutató, szakember nem tekinti például a Dunántúl részének a Kisalföldet: azt önálló nagytájként jelöli meg. A ˝Dunántúlt˝ így, idézőjelben is említik tanulmányaikban: ez a fajta megközelítés viszont újabb és életszerűbb meghatározásokra is módot ad. Külön ˝kulturális tájegységként˝ említik például a klasszikus Esztergom vármegye déli részét. Kötődései, hagyományai, sajátos kulturális fejlődéstörténete révén valóban eltér a Vértes-hegység és a Vértes-Velencei-tó üdülőövezet kulturális, turisztikai történelmi, néprajzi adottságaitól és hagyományaitól, kötődése is a fővároshoz vonzza. A térség most egyik fontos része a Dunakanyar kiemelt üdülőövezetnek.

A legízesebben Várkonyi Nándor fogalmaz: a Kisalföldnek nem határa északon a Duna: e hatalmas síkság természetes határa a Kis-Kárpátok, a Tribecs és Selmeci hegység, és ide tartozik a Csallóköz, a Mátyusföld. Nyugatról a Lajta-hegység és a Fertő vidéke határolja. A mai értelmezésnek természetesen az államhatár szabja meg a földrajzi határait. Így például a gyönyörűen felújított Városszalónak csupán túráinkon lehet e történeti táj részese: a parányi Pinkafő a várossá szerveződés kiváló építészeti megoldásainak tárháza: célpontnak ugyanúgy izgalmas, mint más települése a mai magyarországi Dunántúllal szomszédos vidéknek.

Minden túrának megvan a maga varázsa. Mehetünk távoli országokba, felkereshetünk messzi földeket, rejtelmes, titkozatos völgyeket, hegyeket. Van, akiknek a szűkebb haza és annak távolabbi környezete nyújt igazi élményt: úgy, hogy közben belefeledkezik a vidék múltjába, a városok, falvak történetébe. A dolgokat látni kell: a megértés és az azonosulás mellett igyekszünk megérteni, miért váltak településeinek olyanná, amilyenné váltak, és milyenek voltak településeink, amikor még egy nagyobb egységen belül fejlődtek-alakultak. Ez ma már innét nézve történelem, felülnézetből azonban izgalmas utazás - térben és időben. Barangolásainkon ezekre az érdekességekre próbáljuk felhívni a figyelmet.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.